+36 34 312 419 secretary@rdvegtc.eu

Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató



Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató

 

a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás áltat szervezett 
rendezvényeken való részvételhez

 

A jelen Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató (továbbiakban: Tájékoztató) célja, hogy rögzítse a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (továbbiakba: Társulás vagy ETT) által megrendezésre kerülő eseménnyel/rendezvénnyel összefüggő adatvédelmi és -kezelési elveket, így az érintettek megfelelő tájékoztatást kaphassanak a Társulás által kezelt, illetve az általa megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatkezelésbe bevont esetleges adatfeldolgozó nevéről címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységekről, továbbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

 

A Tájékoztató rendelkezéseinek kialakításakor felhasznált és figyelembevett jogszabályok és rövidítések:

 

Infotv.

az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.)

GDPR a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében
történő védelemről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a
95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi
rendelt) szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679
rendelete (a továbbiakban: GDPR)
Korm. rendelet

az ETT-ről szóló 2014. évi LXXV. törvény az európai területi társulásról

 

Fogalom meghatározások

 

A jelen Tájékoztató fogalmi rendszere megfelel a GDPR 4. cikkében meghatározott
értelmező fogalommagyarázatoknak, így különösen:

 

személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személy („érintett”)
vonatkozó bármely információ, azonosítható az természetes személy,
aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító,
például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a
természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági,
kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több
tényező alapján azonosítható,
adatkezelés:

a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem
automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek
összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás,
közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé
tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés,
illetve megsemmisítés;

adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy
bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és
eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az
adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami joghatározza
meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös
szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy
bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat
kezel;
harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy
bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az
adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik
az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a
személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;
az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő
tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az
érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező
cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes
adatok kezeléséhez;

 

Amennyiben a mindenkori hatályos GDPR fogalommagyarázatai eltérnek jelen Tájékoztató
fogalommagyarázataitól, akkor a jogszabály által meghatározott fogalmak az irányadóak.

 

I. Adatkezelő és elérhetőségei

 

A rendezvényre történő regisztráció során megadott adatokkal összefüggésben az adatkezelő:

Név:                         Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás
székhely:                 2800 Tatabánya, Fő tér 4.
cégjegyzékszám:   65.003/2012/2.
képviseli:                Vasiová Ema, igazgató
e-mail cím:             director@rdvegtc.eu

 

II. Adatvédelmi tisztviselő és elérhetőségei

 

A Társulás által kijelölt adatvédelmi tisztviselő:

név:                       Vasiová Ema
levelezési cím:    2800 Tatabánya, Fő tér 4.
e-mail cím:          director@rdvegtc.eu

 

III. Kezelt adatok köre, az adatkezelés célja, jogalapja, módja, az adatok tárolásának időtartama

 

A kezelt adatok köre: név, e-mail cím, a rendezvényen készült fénykép, videofelvétel Az adatkezelés célja: A rendezvényre történő regisztráció biztosítása, a rendezvénnyel kapcsolattartás, kapcsolódó tájékoztatóanyagok megküldése, a rendezvény megtartásának alátámasztása a rendezvényhez kapcsolódó, az Adatkezelő oldalán felmerülő elszámolások és kapcsolódó ellenőrzések során.
Az adatkezelés jogalapja:

– név, e-mail cím esetében a Társulás jogos érdeke
– a rendezvényen készült fénykép és videofelvétel esetében az érintett hozzájárulása {Infotv. 5. § (1) bek. a) pont}

Adatkezelés módja: papír alapú, elektronikus

Adatkezelés időtartama: a TAPE-Food Industry projekt megvalósításával összefüggő
kiadásokat tartalmazó elszámolások benyújtását követő december 31-étől számított 5 éven
keresztül, de legkésőbb 2027. december 31.

 

IV. Az adatkezelés elvei

 

A Társulás a személyes adatokat a jóhiszeműség, a tisztesség és az átláthatóság elveinek, valamint a hatályos jogszabályok és jelen Tájékoztató rendelkezéseinek megfelelően kezeli. A Társulás a személyes adatokat kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghatározottak alapján és célhoz kötötten kezeli, azon túl nem terjeszkedik.

Amennyiben a Társulás a személyes adatokat az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az érintettet tájékoztatja, és ehhez – amennyiben az adatkezelésnek egyéb, a GDPR rendelkezéseiben meghatározott jogalapja nincsen – az érintett előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

A Társulás a megadott személyes adatokat nem ellenőrzi, azok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó, rendelkezésre bocsátó személy felel.

A Társulás az általa kezelt személyes adatokat nem adja át azzal, hogy a Társulás jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, átadni, amely személyes adat továbbítására, átadására őt jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt a Társulást felelősség nem terheli.

A Társulás gondoskodik a személyes adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok biztonságát, illetőleg megakadályozza azok véletlen elvesztését, megsemmisülését, jogosulatlan hozzáférését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását, jogosulatlan terjesztését.

 

V. Az érintett jogai

 

Az érintett a jogait az alábbi módokon gyakorolhatja:
– e-mail útján
– postai úton
– személyesen
A Társulás felhívja a figyelmet arra, hogy hozzájáruláson alapuló adatkezelés során az érintett jogosult a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonására, ez azonban nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.

Tájékoztatáshoz és hozzáféréshez való jog

Az érintett bármikor kérheti, hogy a Társulás tájékoztassa az általa kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, valamint az adattovábbítás
jogalapjáról és címzettjéről amennyiben az érintett személyes adatainak továbbítására kerül sor.

A fentiekkel összefüggésben az érintett jogosult a kezelt adatairól másolatot kérni. Az elektronikus úton benyújtott kérelem esetén Társulás a kérelemben foglaltakat elsősorban elektronikusan (pdf formátumban) teljesíti, kivéve amennyiben az érintett kérelme ettől eltérő kifejezett kérést nem tartalmaz.

A Társulás már most felhívja az érintett figyelmét arra, hogy amennyiben a fentiek szerinti hozzáférési joghátrányosan érinti mások jogait és szabadságait, így különösen mások üzleti titkait vagy szellemi tulajdonát, a Társulás jogosult a kérelem teljesítését szükséges és arányos mértékben megtagadni.

A helyesbítéshez, módosításhoz való jog

Az érintett jogosult a Társulás által kezelt személyes adatainak helyesbítését, módosítását, illetve kiegészítését kérni.

Az adathordozhatósághoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, a Társulás rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt a Társulás akadályozná.
Az érintett jogosult továbbá arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.

A törléshez („elfeledtetéshez”) való jog

Az érintett jogosult valamely vagy az összes személyes adatának törlését kérni.
Ebben az esetben a Társulás a személyes adato(ka)t indokolatlan késedelem nélkül törli,
amennyiben


– az adott személyes adatra már nincs szüksége abból a célból, amelyből azokat gyűjtötte vagy más módon kezelte;
– olyan adatkezelésről van szó, amely az érintett hozzájárulásán alapult, de a hozzájárulást az érintett visszavonta és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
– olyan adatkezelésről van szó, amely a Társulás vagy harmadik személy jogos érdekén alapult, de az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen, és – közvetlen üzletszerzés célú
adatkezelés elleni tiltakozást kivéve – nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az
adatkezelésre;
– a személyes adatokat a Társulás jogellenesen kezelte, vagy
– jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges a személyes adatok törlése.
A törlési kérelem megtagadásáról (pl. abban az esetben, ha az adatkezelés szükséges jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez) a Társulás minden esetben tájékoztatja az érintettet, megjelölve a törlés megtagadásának indokát. Személyes adat törlésére akként kerül sor, hogy a törlési igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre.
A törlési jog gyakorlásán túlmenően a Társulás a személyes adatot törli, amennyiben az adatkezelés jogellenes, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt; azt a bíróság vagy hatóság elrendelte.

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett a személyes adatai kezelésének korlátozását kérheti amennyiben:
– az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát – ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy a Társulás ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
– az adatkezelés jogellenes, de az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
– a Társulásnak már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
– az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen – ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy a Társulás jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Az adatkezelés korlátozása esetén a Társulás a korlátozással érintett személyes adatokat
– a tárolás kivételével – nem kezeli, illetve csak annyiban kezeli, amennyiben ahhoz az érintett hozzájárult, illetve ilyen hozzájárulás hiányában azokat az adatokat, amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy uniós, illetve valamely európai uniós
tagállam fontos közérdekére tekintettel szükségesek. A Társulás a korlátozás feloldásáról az
érintettet előzetesen tájékoztatja.

A tiltakozáshoz való jog

Amennyiben az adatkezelés jogalapja a Társulás vagy harmadik személy jogos érdeke (kivéve a kötelező adatkezelés), vagy arra közvetlen üzletszerzés érdekében, tudományos és történelmi kutatási vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult tiltakozni az adatkezelés ellen. A tiltakozásnak a Társulás nem köteles helyt adni, ha bizonyítja, hogy
– az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy
– az adatkezelés a Társulás jogi igényeinek előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódik.
A Társulás az érintett tiltakozásának jogszerűségét megvizsgálja, és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést megszünteti.

Jogorvoslathoz való jog

Lásd VII. pont.

VI. A Tájékoztató módosítása

A Társulás fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalú döntésével bármikor módosítsa.
Amennyiben az érintett a módosítással nem ért egyet, úgy kérheti személyes adatainak törlését a fentiek szerint.

VII. Jogérvényesítési lehetőségek, jogorvoslat

Bármilyen, adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, észrevétellel megkereshető a Társulás, mint adatkezelő a II. pontban megjelölt elérhetőségeken.

Az érintett személyes adatai kezelésével kapcsolatos jogsértés esetén jogosult a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállam illetékes adatvédelmi felügyeleti hatósághoz panasszal fordulni.

Magyarországon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál („NAIH”, cím:
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) kell a panaszt benyújtani.

Az érintett az alábbi esetekben bírósághoz fordulhat:
– jogsérelem esetén
– a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben
– ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik az előterjesztett panasszal vagy három
hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panaszával kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.